Egy Dél-baranyai falu Ivánbattyán szülötte, 1948. december 20-án látta meg a napvilágot. Az általános iskolai tanulmányokat szülőfalujában kezdte meg, majd Bólyban fejezte be és itt folytatta a középiskolát is. Szüleivel 1963-ban költöztek a Felsőmindszenthez tartozó Boród-pusztára. 1967-ben, az érettségi után, a Mágocsi Gépjavító Állomáson kezdett dolgozni, innen a Gödrei TSz-be került műhelyvezetőnek és 1986-ban lett a Mindszentgodisai Ady E. MgTSz műhelyfőnöke. 1970-ben vette feleségül Kienle Klárát, akivel 49 éve él boldog házasságban. 1986 szeptemberében Mindszentgodisa Községi Közös Tanács elnökévé választották és 1990-ben a rendszerváltás után polgármestere lett a falunak., mely tisztséget 20 évi töltötte be. 16 évig volt e Baranya megyei Közgyűlés tagja és 15 éven át a Községi Önkormányzatok Országos Szövetségének szervezője és Elnökségi tagja. Tovább képezte magát és a Pécsi Tudomány Egyetemen személyügyi menedzser szakon főiskolai diplomát szerzett. 2002-ben alapító tagja és Elnöke lett a Mindszentgodisa és Környezete Szabadidős Sportegyesületnek. 2003-ban a Belügyminiszter „A Köz Szolgálatáért Érdemjel” arany fokozatával tüntette ki, az önkormányzatiságért végzett munkásságáért. 2006-ban felesége vezetésével alapították meg a Mindszentgodisai Őszirózsa nyugdíjas klubot, melynek azóta is aktív tagja és szervezője. Nyugdíjba vonulása óta a helyi, a sásdi és a megyei nyugdíjas mozgalomban tevékenykedik sokat, ennek elismeréseként a Baranya Megyei Nyugdíjas képviselet alelnökévé választották meg.
Hétköznap
17:00 - 18:00
Látogatók online: 34