Programok

Díszpolgáraink

Kitüntetettjeink


Nidermayer Józsefné


Amálka, Amál néni, ahogy mindannyian szólítjuk, Felsőmindszenten született. 1974-ben került a Mindszentgodisai Iskolába iskola titkárnak, gazdasági vezetőnek és hamar kiderült, hogy „Mindenesnek”. Ettől az időponttól vesz részt aktívan, erejét, idejét nem sajnálva, a falu életében. 1975-től vette át a falusi Vöröskereszt Szervezetének titkári feladatait, melyet a mai napig nagy odaadással végez. Korábban ez a szervezet családi esteket, idősek napját rendezett, véradó tagokat toborzott, megszervezte a rendszeres véradásokat. Jelenleg is ő a Vöröskeresztes titkár, akinek fő feladata a mostani 50 fős véradó taglétszám megtartása, a véradások szervezése, a többszörös véradók jutalmazása, kitüntetésre felterjesztése. Mint gyakorló szülő, az iskola Szülői Munkaközösség elnöke lett és az ő kitartó, aktív közreműködésével, vezetésével szerveződtek meg évente szülők-pedagógusok számára a családi estek, a gyermeknapok, a Mikulás- és karácsonyi ünnepségek. Abban az időben szabás-varrás tanfolyamot indított, és hosszú ideig vezetett felső tagozatos lányoknak és felnőtteknek. A 2002-es választásokkor alakult meg a Német Kisebbségi Önkormányzat, melynek kezdetektől ő az elnöke, a motorja, a lelke. Mély érzelemmel és igaz hittel dolgozik a magyarországi németség kultúrájának, hagyományának ápolása, identitásának megőrzése érdekében. Német gyermektánc csoportot alakítottak, mely tagja a Baranya megyei Német Nemzetiségi Gyermektánc szövetségnek. Számos települési, kistérségi és megyei nemzetiségi rendezvényen és tánc találkozón vettek részt. A mindszentgodisai Plébánia épületében állandó kiállítást hoztak létre a községben fellelhető németség bútoraiból, háztartási- és a mindennapokhoz, különböző foglalkozásokhoz tartozó eszközökből, tárgyakból. A kéthelyiségnyi összegyűjtött kiállítási anyag hűen tükrözi Nidermayer Józsefné elkötelezettségét és kivételes munkáját. 2012-ben az ő javaslatára és irányításával a Német Nemzetiségi Önkormányzat a Mindszentgodisai Önkormányzattal karöltve emléktáblát avatott az 1945 és 1948 között jogaiktól, vagyonuktól megfosztott német anyanyelvű családok emlékére. Mindezek mellett a nemzetiségi önkormányzat rendszeres anyagi támogatást nyújt az iskolai német nemzetiségi nyelvet tanuló diákok kirándulásaihoz, színház látogatásaihoz, a gyermekek nyelvi táborban való részvételéhez és egyéb iskolai rendezvényekhez. Két évente megrendezi a Német Nemzetiségi Esteket, melyekre meghívja a helyi, a kistérségben és azon túl működő kulturális csoportokat. A „Házi praktikák” elnevezésű tanfolyamot pályázatból lehetett megvalósítani 2007-ben és 2008-ban. Természetesen ennek települési szervezője, aktív résztvevője szintén Amál néni volt. A Mindszentgodisáért Egyesület, valamint a Zenebarátok Köre Nőikarának alapító tagja. Részt vesz minden társadalmi munkán, rendezvényen, megmozduláson. A méltatásban elhangzottak a teljesség igényével készültek, de tudjuk, hogy Amálka összes tevékenykedését felsorolni nem lehet. Ő mindig, mindenütt ott van, érdeklődik, segítséget nyújt, beszélget, bátorít, lelket önt mindenkibe, ötletel, kitalál, megvalósít – bármiről is legyen szó. Köszönjük Nidermayer Józsefnénak az eddigi munkáját és az újabb kihívásokhoz kívánunk hosszú, boldog, egészséges, szeretetteljes életet.



Letöltések

Nyomtatványok

Linkek

Miserend

Május

Műv. Ház

Birkózó edzés

Hétköznap

17:00 - 18:00

Látogatók

Látogatók online: 6

Copyright 2013-2020 Mindszentgodisa | www.mindszentgodisa.hu | Minden jog fenntartva!