Programok

Díszpolgáraink

Kitüntetettjeink


Óvóda



A mai Mindszentgodisa eredetileg két község volt Felsőmindszent és Godisa. A jelenleg működő óvoda elődjei is ehhez a két településhez kapcsolhatók.


Felsőmindszenten az óvodát 1964-ben alapították, Godisán 1974-ben. Előtte Godisán csak nyári óvodai elhelyezést biztosítottak a gyerekek számára. Mindkét óvoda egy-egy osztatlan csoporttal működött, kezdetben félnapos rendszerben.


1974-től vezették be az egész napos rendszerű ellátást, mely az étkeztetés bevezetését jelentette, ettől kezdve a Felsőmindszenten működőt I, sz, a Godisán működőt II.sz. Napköziotthonos Óvoda névvel különböztették meg. Ekkor mindkét intézmény az Általános Iskola tagintézménye volt.


1977. április 1.-től a két települést egyesítették, Mindszentgodisa néven.


2007. október elsejével a két óvodát a fenntartó összevonta. Jelenleg Mindszentgodisai Óvoda éven, két osztatlan csoporttal működik.


  • Az óvoda épületét 1929-ben építették családi háznak, s 1974-ben alakították ki óvodának. Ekkor még folyóvíz nem volt benne, a kézmosás műanyagtartályból történt, de az udvaron lévő két kút vize fogyasztásra nem volt alkalmas. A WC-t is az udvaron alakították ki.


  • Az udvar teljes területe romos és rendezetlen volt. A víz bevezetése 1980-ban, az udvar egyidejű rendezésével történt, melyen udvari játékokból (mérleghinta, csúszda, mókuskerék) játszópark került kialakításra.


  • Az udvar alakítása a következő években folytatódott, 1982-ben fásítottak, 1985-ben épült a babaház, a következő évben a jelenlegi homokozó.


  • 1990-ben az egyedi fűtést korszerűsítették, központi vegyes tüzelésű kazánt építettek be.


  • A csoportszoba modernizálása 1998-ban kezdődött, először a galériát majd a tornaszobát alakították ki.


  • Az udvarra 1999-ben nagyméretű fából épített hajó került.


  • A következő évben tetőátrakásra került sor.


  • 2002-ben az újonnan kialakított iroda fűtését oldották meg.


  • 2003 októberében az épület utcafronti részét felújították.


  • 2004 júliusában az épület udvari részének felújítása, majd decemberében számítógép

  • vásárlása történt.
  • 2005 decemberében az iroda parkettájának csiszolása, szőnyegvásárlás.


  • 2007–ben az összevonás szükségessé tette az épület bővítését, átépítését mely az jelentette, hogy az iroda helységből csoportszobát alakítottak ki, illetve hozzáépítették az öltözőt, a vizesblokkot, gyermekfürdetőt és a jelenlegi vezetői irodát.


  • 2010-ben fejlesztőszoba került kialakításra, illetve megtörtént a nyílászárók cseréje is.


  • 2011.február utolsó napján megszűnt az intézmény főzőkonyhájának működése, március elsejétől az önkormányzat fenntartásában lévő konyháról történik, kiszállítással.


Személyi feltételek:


Alkalmazottak:

A jelenleg két csoporttal működő intézményben négy óvónő, két dajka és két fő rövidtávú közfoglalkoztatott dolgozik. A négy óvónő főiskolai végzettségű, egy fő szakvizsgázott, egy fő jelenleg végzi a képzést. A dajkák közül egy fő dajkaképzőt végzett, egy fő pedig gyermekfelügyelő (3 éves kortól).


Gyermekek:

A 2012/2013-as tanévben beíratott gyermekek száma: 48 fő

Ebből:


  • 3-4 éves (kiscsoportos): 12 fő


  • 4-5 éve (középső csoportos): 16 fő


  • 5-6 éves (nagy): 20 fő


Hátrányos helyzetű: 10 fő

Halmozottan hátrányos helyzetű: 25 fő



Letöltések

Nyomtatványok

Linkek

Miserend

Május

Műv. Ház

Birkózó edzés

Hétköznap

17:00 - 18:00

Látogatók

Látogatók online: 3

Copyright 2013-2020 Mindszentgodisa | www.mindszentgodisa.hu | Minden jog fenntartva!